Hirdetés

17 erőteljes fotó, amitől egy pillanatra megáll majd a lélegzeted

Általánosan elmondható, hogy kevesek tudnak örülni mások sikereiknek, főleg ha teljesen idegenekről van szó. Ugyanakkor a most következő képek mégis heves érzelmeket váltanak ki belőlünk, hiszen jó érzékkel elcsípték az érzelemdús pillanatokat.

 

Az orvosai megtiltották, hogy 102 évesen elrepüljön az unokája esküvőjére,így a lánya utazott el hozzá az esküvői ruhájában. Akkor látták egymást utoljára.

1

Hirdetes

Egy idős férfi egyedül ült be az étterembe, régi történeteket mesélgetett. Az egyik pincér leült mellé, hogy végighallgassa.

2

Gyerekkoromban egy négylevelű lóherét ajándékoztam a nagymamámnak. Nemrég elhunyt, de az ajándékomat megtaláltuk a cuccai közt.

3

Már kellemetlen volt, mert a gyerekünket nem tudtuk lenyugtatni az étteremben. Egy idősebb pár azonban kisegített.

4

Hirdetés

Az éjszakai őr, aki babaruhák kötésével tölti az idejét.

5

Az esküvőjük megvalósulhatott.

6

Nagyapám a II. világháború előtt és után.. Csak hét év telt el a két kép közt..

7

Hirdetes

Egy autóbaleset helyszínére hívták ki őket, az egyik kislány pedig nagyon megijedt. Hogy megnyugtassák, megengedték neki, hogy manikűrt készítsen nekik.

8

Bárkiből lehet hercegnő.

9

Hirdetés

Az egyik vásárlónk igen bunkón viselkedett, kiabált. Később a lánya visszajött, egy bocsánatkérő ajándékkal.

10

Egy orosz fodrász ingyen levágja az árva és autista gyerekek haját.

11

Mikor Brazíliában összedőlt egy épület, a srác küldött egy képet a családtagjainak, hogy lássák, rendben van. Később sikerült Őt kimenteni a romok alól.

12

Hirdetes

A kis kedvenc öröme.

13

El kezdtünk koreaiul tanulni, hiszen egy új diák érkezett az iskolába, akinek nehezen megy az angol.

14

Emberi segítséggel újra képes a repülésre.

15

Első találkozás egy óriással.

16

Hirdetes

Nagymama és unokája.

17

Via

Tetszett? Szólj hozzá:

Facebook kommentek

Hirdetes
Hirdetés