17 ember, aki csodával határos módon kerülte el a totális katasztrófát


Mindannyiunk életében vannak jó és rossz napok, és bár többségében persze az utóbbi a gyakoribb, néha-néha azért a szerencse is ránk mosolyog. Épp úgy, mint az alábbi emberekre, akik mellett látszólag maga Fortuna állt ki, hiszen szinte már hihetetlen, józan ésszel gyakorlatilag felfoghatatlan módokon sikerült elkerülniük a totális katasztrófákat.

Ennek a két autónak a tulajdonosának talán lottóznia kellene.

,,Majdnem lemostam a gyémántot a gyűrűmről, miközben mosogattam.”

,,20 percig autóztam így a városban.”

A csirkeszárnyak védőszentje szerencsére résen volt.

Egy sorsjegy, aminek mind a 20 mezője nyert.

Egy ,,szerencsésen” végződött földcsuszamlás, hiszen balra a szakadékot követően a Csendes-óceán található.

Ezek a szögek a térdkalács és a combcsont közé fúródtak úgy, hogy csodával határos módon egyiket sem sértették meg.

,,Véletlenül kimostam a fülhallgatómat, de ami a legmeglepőbb: még mindig működik!”

,,Az utolsó pillanatban vettem észre…”

,,Ennyin múlott, hogy összetörjem a kedvenc bögrémet…”

,,Ma kivételesen szerencsémre vált, hogy elkéstem a munkából. Ha két másodperccel korábban indulok el otthonról, ez az autó épp a fejemen landolt volna…”

Egy kamionról leeső fémrúd, ami hajszál híján tragédiát okozott.

,,Épp időben léptem be a konyhába…”

,,Majdnem összekevertem az altatómat a hashajtómmal.”

,,Közel volt…”

,,Elejtettem a kancsót, de a hűtőszekrény szerencsére ‘elkapta’…”

,,A szívem is megállt egy pillanatra.”

forrás: liked.hu

Facebook Comments