20 ember, akinek a zsenialitása sosem látott méreteket öltött


Emberi mivoltunkból fakadóan mindannyian igyekszünk minél könnyebbé és szórakoztatóbbá tenni az életünk. Csakúgy, mint az élet más területein, itt is vannak, akik embertársaiknál jobban képesek megteremteni mindezt. Az alábbiakban 21 ilyen embert és az ő csuklóból kirázott zseniális ötleteiket láthatjátok, melyek minimum díjat érdemelnének a leleményességükért.

Nem volt kedve mindig a bowling-terembe járkálni, ezért inkább épített magának egy pályát a kertben.

A létező legegyszerűbb (szellőzést segítő) laptoptartó.

Ha ezeket a székedre teszed, garantált, hogy senki nem próbál majd meg leülni a helyedre.

Rögtönzött késtartó.

A szüleitől nem kapott rollert, így hát csinált magának egyet. Le a kalappal előtte.

A hőlégfúvó pisztoly tökéletes megoldás rá, hogy egy kicsit átmelegítsük a nachosunk.

Unatkozott főzés közben, ezért telefontartót készített egy krumpliból, hogy kedvére filmezhessen.

Tönkre ment a telefon érintő kijelzője, ezért egy USB-átalakító segítségével, egy hagyományos számítógépes egérrel irányítja a telefonját. Ötletesnek ötletes, de valljuk be, kissé azért körülményes…

Mosogatószivacsból fejhallgató-párna.

,,Édesapám pelenkába csomagolta az alkoholos üvegeket, hogy ne törhessenek szét költözés közben.”

Amikor nincs kéznél nyakpárna a repülőgépen, de egy sima párna azért csak akad…

Egy kis extra súly, hogy hatékonyabb legyen a szőnyegtisztítás.

,,Megkérdeztem apámat, hogy van-e kéznél vezeték nélküli fúrója, mire ő…”

,,Édesapám szemüveget akart vásárolni nekem, de nem tudtam elmenni vele felpróbálni. Ezért kinyomtatott egy méretarányos fényképet rólam és ráadta a szemüveget, majd képeket küldött nekem messengeren, hogy melyik tetszik nekem leginkább.”

A létező legzseniálisabb pulóver, apró mopszoknak.

Az embert, aki ezt a vállalati bulira összerittyentette a minimum, hogy elő kellene léptetni.

Ennek a fúróra szerelt vízmértéknek hála többé nem okoz gondot a derékszög.

,,Megváltoztattuk a Fifa kameramódját és letettük a monitort az asztalra. Most olyan kicsit, mintha csocsóznánk.”

Eltört a laptop képernyőjének tartója, ezért egy hátára erősített képkerettel oldotta meg a problémát.

Megtört a telefonjának a töltőkábele, ezért egy zsugorcsővel oldotta meg a problémát.

forrás: liked.hu

Facebook Comments