19 zseniális ötlet, amit szívesen látnánk viszont a hazai iskolákban


Nem feltétlenül kell kényszerítenünk a gyermekeinket, ha azt szeretnénk, hogy jobban tanuljanak. Sokkal hatásosabb megoldás ehelyett az ösztönzés, mely a nyugat-európai iskolákban bevett módszer arra, hogy a diákokat kellemes, nyugodt környezetben, már-már kikapcsolódás jelleggel készítsék fel az életre. Ezek közül gyűjtöttünk most össze néhány ilyen zseniális megoldást, melyet mi is szívesen látnánk viszont a hazai iskolákban

A Müncheni Műszaki Egyetemen tudják, hogyan lehet érdekesebbé tenni az iskolai életetú

Egy matekterem ajtaja

Periódusos rendszer, valódi elemekkel

Fa köré épített játszótér egy japán iskola belső udvarán

Apróság ugyan, de ez is hozzájárul a kellemes, szórakoztató iskolai légkörhöz

Ez a japán óvoda összegyűjti az esővizet, melyben aztán a gyerekek kedvükre játszhatnak

Egy gasztronómia-terem, ahol a tábla fölé helyezett tükörnek hála, a hátrébb ülő diákok is pontosan látják, hogy mit csinál éppen a tanár

Egy napelemes asztal, ahol a diákok feltölthetik a telefonjukat-laptopjukat és közben a szabadban beszélgethetnek vagy akár tanulhatnak

Téged is bosszant, amikor valaki totyog előtted a lépcsőn?! Ebben az iskolában elegáns megoldást találtak a probléma abszolválására

Ebből az osztályteremből egy speciális csúszdán csúszhatnak le a diákok az iskola udvarán található játszótérre. Azt hiszem, ez minden kis diák álma

Ebben az iskolában az asztalokat pedálokkal szerelték fel, így a gyerekek mozoghatnak tanulás közben

Egy egyetem étkezője, ahol a periódusos rendszer elemei szerint kerültek elhelyezésre az étkezőasztalok

Egy matekterem, ahol bináris kóddal díszítették a diákok székeit

Egy iskolai automata, ahol füzetet, tollat, vonalzót (stb.) vásárolhatnak maguknak a feledékeny diákok

Egy iskola elé telepített kerékpár-mindenes, melyen minden fontosabb szerszámot megtalálunk és akár levegőt is pumpálhatunk a biciklink kerekeibe

Sajátos fali óra egy matematikateremben

Egy iskola folyosón elhelyezett tűzőgép, melyet bárki használhat, akinek épp szüksége van rá

Egy ötletes lépcső, ahol a diákok angolul és spanyolul tanulhatnak meg számolni, emellett pedig megismerkedhetnek a Braille-ábécével

Egy gép, ami méri a zajszintet az egyetem könyvtárában. Jópofa

forrás: liked.hu

Facebook Comments