19 dolog, amelyhez hasonlót még biztosan nem láttál korábban


Néhány évvel ezelőtt még az embernek nem nagyon volt választása, egyszerűen neki kellett vágnia a nagyvilágnak, ha új és izgalmas ingerekre vágyott. Ma már – noha ez az opció még mindig él – nem feltétlenül kell elhagynunk még a kedvenc fotelünket sem, hiszen az internetre fellépve számos elképesztő dologgal találkozhatunk, melyek többségével valószínűleg sosem lett volna szerencsénk személyesen is találkozni. Az alábbiakban 19 ilyet gyűjtöttünk össze és reméljük, hogy Ti is annyira izgalmasnak találjátok majd őket, mint mi

A nemrég kikelt királygém fióka épp úgy néz ki, mint egy Pterodaktilusz

A san franciscói Golden Gate híd építéséből megmaradt kábelből készített kés

Elektromos szekrény, amit komplett méhkasként használtak a méhek

Egy ceruza, melynek apró magokat rejtettek el a végében. Így ha már túl kicsi a ceruza és a kupakot lehúzva szétszórjuk a magokat, új fákat ültethetünk

Viktoriánus korabeli akvárium, az 1880-as évekből

Egy számológép, beépített sakktáblával

Első a biztonság, ugyebár

Függőleges sakktábla, amellyel mindig léphetnek egyet a ház lakói, amikor épp elhaladnak mellette

Egy kalauz, aki vonat-formájú lyukasztóval lyukasztja a vonatjegyeket

Világító fényfüzér a vastag hólepel alatt

A dupla sárgarépa még önmagában nem túl ritka jelenség, de ilyet azért már jóval ritkábban látni

Egy áfonyás zacskó, amely a szokásos légmentes zárófül helyett tépőzárral zárható

Egy japán étterem, ahol az evőeszközök kerti szerszámokat szimbolizálnak

14 szélturbina libasorban

Darth Vader-formájú fadarab

Egy reptéri dohányzó szoba, melynek álmennyezetén is jól látszik az évek során lerakódott füst

Autó tetejére fagyott zúzmara, ami épp úgy fest, mint egy hófödte hegység, felülnézetből

A hirtelen lehűlés hatására olyan hirtelen fagyott meg a csapadék, hogy Alabama államban a jég “felemelte” a köveket

Egy joghurt, melyen a készítők feltüntették a joghurt elkészítéséhez szükséges tejet adó tehenek nevét

forrás: liked.hu

Facebook Comments