10 ember, akinek a találékonysága szinte már ijesztő


Az emberek többsége általában ugyanúgy gondolkodik a világ főbb dolgait illetően, ám akad egy szűk réteg, aki mindig képes előállni valami újjal és meghökkentővel. Ez a fajta kreatív hozzáállás persze számos hasznos találmányhoz segítette már hozzá az emberiséget, de olykor egészen abszurd szituációkat is képes eredményezni. Épp úgy, mint az alábbi 10 ravasz zseni esetében, akiknek a kreativitása egyszerre lenyűgöző és kicsit talán ijesztő is egyben.

Egy rétegelt lemez és némi ragasztószalag segítségével biztonságosan szállíthatjuk a tortát az autónkban.

1

Egy törött kerékpár még nem ok arra, hogy azonnal megszabaduljunk tőle.

2

Amikor a mikrohullámú sütő fogantyúja eltörik, de van otthon kéznél egy régi fürdőszobai kapaszkodó.

3

Ha sok szöveget kell bevinnünk a telefonunkba, a legjobb, ha csatlakoztatunk hozzá egy billentyűzetet.

4

Akkumulátoros csavarozó + gördeszka = rögtönzött elektromos jármű.

5

Rögtönzött kilincs, ragasztószalagból.

6

,,A barátom külföldön volt, ezért nem láthatta a kedvenc jégkorong csapatának a mérkőzését. Bekapcsoltam a Skype-ot és segítettem rajta…”

7

Ki mondta, hogy egy panellakás nem üzemelhet 100%-ban napenergiával?

8

Nem oldja meg véglegesen a leszakadt gomb problémáját, de addig a segítségünkre lehet, amíg haza nem érünk a munkahelyünkről.

9

 Általánosságban elmondható, hogy minden probléma orvosolható, csak megfelelően kreatívnak kell lennünk hozzá.

10

via

Facebook Comments